Március 17-től folytatódik az M3-as autópálya burkolatfelújítása, amely Hatvan térségét is érinti. Az MKIF Zrt. tájékoztatása szerint az idei évben 1,6 millió négyzetméternyi útfelület újul meg, 17 hidat és 13 pihenőhelyet korszerűsítenek. Nemcsak a felső, kopó réteget cserélik, hanem szükség esetén a kötő- és alapréteget is. A munkálatok több helyszínen zajlanak, köztük olyan szakaszokon is, amelyek a Hatvanba tartó vagy onnan induló autósokat érintik leginkább. – Az M3-as autópálya felújítása több szakaszon is zajlik, összesen tíz különböző helyszínen. Ezek közül hat munkaterületen már ezen a héten befejeződnek a munkálatok. Az egyik leghosszabb felújítás a Budapesthez közeli, 13-as és 21-es kilométerszelvény közötti szakaszt érinti, ahol a burkolatcserét várhatóan május 30-ig végzik el. Emellett dolgoznak a 77-79-es és a 89-91-es kilométerkő közötti részen is, amelyek különösen érintik a Hatvanba tartó vagy onnan induló autósokat – mondta Szimicsku László, az MKIF Zrt. kommunikációs igazgatója.
A szakemberek hangsúlyozzák: a munkaterületeken a biztonság az első. A sebességkorlátozások és forgalomterelések nemcsak a dolgozók, hanem az autósok védelmét is szolgálják. A megújított pályák nemcsak biztonságosabbak, hanem csendesebbek is lesznek, és a jobb minőségű burkolat a járművek fogyasztását is kedvezően befolyásolhatja.
Az MKIF kéri az autósokat, hogy vezessenek figyelmesen, tartsák be a KRESZ szabályait, és használják az mkif.hu weboldalt, ahol folyamatosan friss információkat találhatnak a felújításokkal és forgalomkorlátozásokkal kapcsolatban. A cél egy biztonságosabb, kényelmesebb úthálózat, amelynek megvalósításához a közlekedők együttműködésére is szükség van.
Kezdőkép: illusztráció (archív)