Összegyűltek a hívek a Szent Adalbert templomban Hatvan fogadalmi napján. Már hagyomány, hogy a város együtt emlékezik meg ezen a napon Szent Sebestyénről és a pestisjárványról, mely tíz hónap kemény pusztítás után január 20-án ért véget. A járvány során a város lakossága megtizedelődött, így ezen a napon minden évben egy szentmise keretein belül adnak hálát a város lakói a betegség elmúlásáért. Fekete Roland plébános kifejtette, hogy az áldozatok száma feljegyzések szerint 568 fő volt, a lakosság csaknem 60 százalékát eltemették ezen időszak alatt. Azt is hangsúlyozta, hogy bizonytalanságaink a mai napig gyakran veszik át életünk fölött az irányítást, azonban az Úr Jézus arra biztat minket, hogy ne féljünk.
– A ma embere különösen szeretne biztonságban lenni, igyekszik bebiztosítani magát. Amikor pedig bizonytalansággal találkozik, félelmet kelt, és ezt sokszor külső tényezők okozzák. Minthogy a gyerekek félnek a sötétben, úgy az ismeretlentől, a váratlan helyzetektől mi is félünk. Mindezek mellett vannak belső félelmeink is, mit hoz a holnap, mi lesz velünk, hogyan alakul az életünk – részletezte. Mint mondta, ha beengedjük Istent az életünkbe, az megnyugvást adhat.
A misén elmondták a fogadalmi imát is. Ezen a napon emlékeztek meg továbbá Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökről is, megkoszorúzták a templom oldalán elhelyezett emléktábláját.
Fotó: Albert Péter

















