Már délelőtt melegítettek a végzős tanulók a Bajza udvarán, idén is megszervezték a BŐR focikupát. A sípszó után kezdetét vette a mérkőzés, laza passzolgatásokat, lendületes támadásokat és határozott védéseket láthattak a pálya széléről szurkoló diákok. A 12. A és 12. B osztály párharca végül 3:1-es eredménnyel ért véget a 12. B javára. Majoros Zsombor, a csapat edzője elmondta: jól összeszokott csapatuk van, gyakran játszanak együtt, többen közülük igazolt játékosok. – A csapatunk már négy éve együtt van, együtt szoktunk játszani. Mind a négy évben elindultunk ezen a kupán, és az, hogy mennyire jól összeszokottak vagyunk, bizonyítja, hogy mindig dobogós helyezést értünk el. Több játékos megyei focista, szóval jó csapatunk van, és ez az eredményeken is látszik – részletezte.
A megmérettetésnek már hagyománya van az intézményben, hiszen a Diákönkormányzat négy évvel ezelőtt, a világjárvány után szervezte meg először, hogy felpezsdítsék az iskolai- és sportéletet a hosszú online oktatást követően – mondta Hortobágyi Milán, a DÖK munkáját segítő pedagógus. Hozzátette, hogy a megmérettetésen 17 csapat indul, akik most is korcsoportok szerint mérkőznek meg egymással, a legjobbak jutalma pedig a vándorserleg lesz. – Fontos szempont volt a közösségépítés, egyrészről, hogy az új osztályok, akik most érkeztek hetedik és kilencedik évfolyamra, összeszokjanak, csapattá váljanak. A felsőbb évesek, mint ahogy most is látható volt már csapatként működnek – foglalta össze.
Szénási Réka Gyöngyvér, a Diákönkormányzat elnöke elmondta, azt látja diáktársain, hogy szívesen vesznek részt az általuk szervezett közösségteremtő- és építő programokon. – Igyekszünk minél színesebb, változatosabb programokat szervezni a bajzásoknak, mindenkinek kedvezni. Azt látjuk, hogy szívesen vesznek részt a programokon, amiket szervezünk, szerintem közösségteremtő ereje van. Csapatokat, osztályokat, évfolyamokat kovácsolnak össze ezek az események – mondta a DÖK elnöke.
A BŐR Kupa egész szeptemberben tart, de az iskolai élet továbbra is pezseg majd a Bajzában. Szerveznek a közeljövőben sütivásárt, és idén is megtartják a no backpack dayt, amikor a tanulók mindenféle tárolóban vihetik tankönyveiket, kivéve hátizsákban.