A Magyar Rákellenes Liga a Relay for Life-hoz csatlakozva idén már második alkalommal hirdette meg a Rákellenes Világsétát (World Cancer Walk) Magyarországon. Ennek keretében a résztvevőket arra biztatták, hogy január 9-én végezzenek csoportos testmozgást. Az esemény különlegessége, hogy nem egyetlen helyszínre és időpontban várják a résztvevőket. Az esemény egy 24 órás világséta, több száz város résztvevőivel. A hatvani szervezet tagjai a Bástya utcában találkoztak, hogy együtt vegyenek részt ezen a megmozduláson. – Azért van ez a program, hogy akik érintettek a betegségben, akár elszenvedője, akár a családja, barátja, ismerőse által került vele kapcsoaltba, érezze: nincs egyedül, mi együtt vagyunk, átérezzük a problémákat, gondolunk és figyelünk egymásra – mondta el Lazányi Jánosné, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Szervezetének elnöke.

A séta során összesen hat kilométer távolságot tettek meg: a bástya utcából indulva végigmentek a Zagyva-töltésen, innen a régi téglagyárig gyalogoltak, és úgy haladtak vissza a kiindulási pontig. A hatvani szervezet sűrűn vesz részt hasonló akciókban, és maguk is sokat szerveznek: legközelebb iskolákban tartanak programot, ahol a megelőzésre hívják fel a figyelmet.