A jótékonysági koncerten – a hatvani Bosch gyár támogatásával – a Németországból érkező, és már jelentős világsikert elért Bosch Big Band játszott. Akik jegyet váltottak a rendezvényre, támogathatták az Albert Schweitzer Kórházat. Az ezekből befolyt összeg minden forintját megduplázta a hatvani Bosch gyár, így végül hárommillió forint gyűlt össze az intézmény javára. – Ebből az összegből az újszülött osztályra vásárolunk különböző műszereket, amelyek segítségével az újszülöttek hallását lehet megvizsgálni. Ezek nagyon hasznos eszközök, hiszen segítenek az esetleges problémák korai felismerésében. A fennmaradó összegből pedig a gyermekosztályt szeretnénk tovább szépíteni – fogalmazott Dr. Stankovics Éva, a hatvani kórház főigazgatója.

Volker Schilling, a Bosch gazdasági ügyvezető igazgatója szerint lenyűgöző, hogy ilyen sokan segítettek az adomány összegyűjtésében. Külön megköszönte a Bosch Big Band tagjainak, hogy zenéjükkel segítették ezt az összeget összegyűjteni. Rámutatott: kiemelt feladata a Boschnak a kórház segítése, hogy a régió legkiemelkedőbb egészségügyi intézményévé válhasson, a legfontosabb pedig az, hogy a gyerekeknek megfelelő környezetet, és kiváló műszereket biztosítsanak a gyógyuláshoz.