Egy rövid nyári szünet után augusztus elején újra edzeni kezdett a Hatvani KSZSE. A női felnőtt kézilabda csapat 2019 /2020 -as szezonban már NB II-es mezőnyben bizonyíthat, ugyanis az előző évadban a Pest megyei női felnőtt bajnokság ezüst érmesei lettek, ez pedig osztályváltást jelentett a csapatnak. A lányokat ebben a szezonban már Padla József edzi, a csapathoz pedig három új játékos is érkezett.

Tóth Adél 10 éves kora óta kézilabdázik,  játszott már Egerben és Veszprémben is NB II-ben. – Irányítóként érkeztem a csapatba, nagyon tetszik, hogy az egyesület az elmúlt időkben egyre eredményesebb volt. Ezekhez a sikerekhez szeretnék én is hozzátenni, erős, húzó játékossá válni a csapatban – mondta Tóth Adél.

Jó Szilvia Gerda kapusnak érkezett a csapatba,  úgy érzi, hogy a lányok nagyon befogadóak, kedvesek és segítőkészek az újakkal szemben. – A futás nem az erősségem, amióta csak kézilabdázok, a kezdetektől fogva a kapus poszt vonzott. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy kapus is minden edzésen jelen legyen, tökéletesen ismerje a csapattagokat, és mentálisan erős jelenléte legyen – részletezte Jó Szilvia Gerda.

Király Ramóna 18 éve kézilabdázik, számos NBII-es csapatban játszott már. A beálló játékos egy év kihagyás után érkezett a hatvani csapathoz, azonban több éves tapasztalata és rutinja sok eredményt hozhat a bajnokság során. – A pályafutásom alatt az eddigi legszebb eredménynek azt tartom amikor Eger felnőtt női kézi csapatával feljutottunk NB I-be. Kész vagyok itt Hatvanban is a sikerekért küzdeni és bízom abban, hogy sokat tehetek majd a jó eredményekért – közölte Király Ramóna.

A Hatvani KSZSE tehát több olyan játékossal gyarapodott ebben a szezonban, akik már többször is megjárták az NB II -t.  Padla József edző szerint a lányok az elmúlt hetekben kellően összeszoktak, a bajnokságra lelkesen készülnek. – Heti 5-6 alkalommal edzettünk a lányokkal az elmúlt időkben, és voltak már edzőmérkőzések is. Ezen alkalmakkor jól kiderül, hogy mi az amire jobban kell vigyáznunk, s hol vannak az erősségeink. A lányoktól azt várom, hogy a bajnoki mérkőzéseken egy erős, harcos, lendületes formájukat mutatják – részletezte az edző.

A Hatvani KSZSE első bajnoki mérkőzése szeptember 15-én idegenben lesz Vásárosnaményben a Vitka SE ellen.

Fotó: Albert Péter