Hétvégén egy éremátadó keretében a lányoké volt a főszerep az FC Hatvannál. Ugyanis az U16-os csapatuk három bajnokságban is versengett, sok esetben párhuzamosan egymással. A focisták erőn felül teljesítettek, ennek köszönhetően mindhárom alkalommal dobogós helyet szereztek. A lányok a Pest Megyei Szövetség Futsal7végéjének U17-es kiírásában bajnokok lettek, a háromnegyed pályás bajnokságban másodikok, a kiemelt országos bajnokságban pedig harmadik helyezést értek el.

Havasi Bernadett, a csapat belsővédője elmondta, az országos helyezésre a legbüszkébb. – Hiába lettünk ott harmadikok, az számít a legrangosabb eredménynek. Nagyon szoros meccseket játszottunk, és ott tudtunk a legtöbbet fejlődni, mind csapat szinten, mind pedig egyénileg – vélekedett.

Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke rámutatott, a lányok kimagasló teljesítményt nyújtottak az elmúlt időszakban. – Óriási szakmai siker, ez köszönhető mind az edzők munkájának, mind pedig a játékosok tehetségének. Hat évvel ezelőtt szerveztük meg azt a sportprogramot a környékben, aminek eredményeképpen olyan focisták nevelkedtek, akik fergeteges szakmai szintet produkálnak, emellett a régióból is sok lányt hoztunk ide. Emiatt egy nagyon eredményes csapat állt össze, amit a mostani eredmények is jól tükröznek – fejtette ki.

Az U16-as lányok csapatkapitánya, Petrovics Petra Jázmin szerint voltak könnyebb és nehezebb mérkőzések is. – A futsal bajnokság volt a legkönnyebb, ott nem voltak olyan erős ellenfeleink. A háromnegyed pályáson egy meccsünket nagyon sajnálom, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, és így csak a másodikok lettünk. Természetesen a nagypályás bajnokság volt a legnehezebb, de itt is sikeresek voltunk, amit a jó csapatnak köszönhetünk. Nagyon büszke vagyok mindannyiukra – mondta.

Az éremátadó ünnepségen Tarsoly Imre, mint oktatási, művelődési, sport és ifjúsági bizottsági elnök köszöntötte a lányokat, és Szinyei András alpolgármesterrel közösen gratuláltak nekik, hogy sportteljesítményükkel öregbítik Hatvan hírnevét. Az FC Hatvan partnercsapata, a Hellas Verona Women vezetősége is köszöntötte a lányokat, és gratuláltak a kiemelkedő teljesítményükhöz. Az ünnepségen minden játékos érmet kapott, és a kupákat is a magasba emelhették.