Egyre sűrűbbek a programok a Kocsis Albert Zeneiskolában, szinte minden hétre szerveznek egy-egy hangversenyt. Nemrégiben az ifjúsági vonósszenekar lépett fel, itt volt a Tehetséges Heves Program, és Dávid Eszter önálló estet tartott itt. Legutóbb pedig az iskola alapítványának javára gyűjtöttek egy jótékonysági koncerten, amit a hangszereik felújítására fordítanak. – Nagyon fontos, hogy a tanulók csak kiváló minőségű hangszereken tanuljanak, hogy azok szépen, tisztán szóljanak, mivel ez nagyban befolyásolja a tanulás élményét és eredményességét. Mindemellett az is fontos szempont, hogy a diákoknak ne kelljen saját hangszert vásárolniuk, mivel sok család számára ez komoly anyagi terhet jelenthet – mondta el Albertné Juhász Tünde, az intézmény igazgatóhelyettese.
A koncerten 12 mű hangzott el, a zeneiskola növendékei és a művésztanárok által. Vegyesen válogattak a klasszikus zenék és a modern, kortárs, popdalok között. Így voltak cigány dalok, spanyol szvit, sonáta, de az Elit alakulta sorozat főcímzenéje, valamint Whitney Houston egyik legismertebb dala is elhangzott.
A zeneiskolában legközelebb március 26-án lesz programok, akkor a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében a klasszikus zeneszerző munkássága előtt tisztelegnek.
fotó: Albert Péter
































