A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartási Parancsnokság Heves megyei Irodájának vezetője, Holló István honvéd őrnagy és munkatársai megemlékeztek az egykori bajtársaikról halottak napjának közeledtével. Felkeresték azokat a településeket, ahol a temetőkben a Magyar Honvédség egykori tisztjei nyugszanak. Ennek keretében Hatvanba is tiszteletüket tették, és a Hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület vezetőivel – Kőszegi Ferenc elnökkel, Kesztler Tamás alelnökkel – közösen rótták le kegyeletüket a városi temetőkben nyugvó: Jobbik István honvéd ezredes és Cserna Gábor honvéd alhadnagy sírjánál. A koszorúk és mécsesek elhelyezése után egy katona zenész eljátszotta az In silencio dallamát trombitán az egykori bajtársak tiszteletére.

Kép és szöveg: H. Szabó Sándor