A Németi Gábor Honismereti Kör novemberi összejövetelét november 9-én tartotta a Grassalkovich Művelődési Házban, melyen most is nagyjából negyvenen vettek részt. A jelenlévő tagokat Bartha László, a Kör elnöke köszöntötte, majd bemutatta a meghívott vendéget, Hortiné dr. Bathó Edit néprajzkutatót, a jászberényi Jász Múzeum nyugalmazott igazgatónőjét. Ezen a napon ő tartott egy érdekes előadást a keletről jött jászok történetéről, a magyarországi letelepedéséről.

Többek között beszélt a kalandos útjukról, szokásaikról, ruházatukról, a történelmi szerepükről, és mindezt sok vetített képpel illusztrálta. Természetesen szó került a jászok nagy becsben tartott ikonikus tárgyáról, a híres Lehel kürtről is. Ennek egy másolatát is elhozta, amelyet közelről is megszemlélhettek a tagok. Az előadás után Bartha László egy szép csokor virággal, valamint a Grassalkovich-Kastély történetéről szóló könyvvel ajándékozta meg a vendéget. Végezetül Ocsovainé Tamás Katalin, a Kör titkára az eddigi szokásoknak megfelelően köszöntötte a születés- és névnapjukat ebben a hónapban tartó tagokat, majd beszélgetés közben elfogyasztották az általuk készített finomságokat. A következő összejövetelen, december 7-én a közelgő karácsonyt ünneplik majd, valamint búcsúzunk a 2023-as évtől.
Beszámoló és fotó: Ocsovai Zoltán