Többek között gyermeksürgősségi táskákat is kaptak a hatvani mentősök kedd délután. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Bosch és a hatvani önkormányzat közösen segített a kéklámpásoknak. Ebben az évben 700 ezer forint értékben már kaptak eszközöket, ám most ismét segítettek. Ezúttal a gyermekmentést támogatták. – Fontos tudni, hogy a gyermekek nem kis felnőttek, egészen más eszközökre van szükség az ellátásukhoz. Vénaszkennerekkel és például lélegeztető ballonokkal is gazdagodtunk. Ezekkel a felszerelésekkel pedig kijelenthető, hogy a hatvani mentőautók felszereltsége a magyar átlag felett van – fogalmazott Mezei Zoltán, a Hatvan és Vidéke Mentőalapítvány elnöke.

A Bosch rendszeresen támogatja a várost, óvodákat, iskolákat, rendezvényeket, vagy éppen a kéklámpásokat.  Wolfgang Stein gazdasági ügyvezető igazgató úgy véli: felelősnek érzik magukat a városért, a társadalmi szerepvállalás pedig fontos és kiemelt feladat számukra.

A Bosch és a város pedig hosszú évek óta jó partnerként együttműködik, gyümölcsöző a kapcsolatuk, közösen támogatnak szervezeteket. Horváth Richárd polgármester kiemelte: a mentősök a város megbecsült tagjai, ők azok, akik elsőként segítenek, ha baj van. – Büszkék vagyunk a hatvani kéklámpásokat, amikor csak tudjuk, segítjük őket – mondta.