Az első félév utolsó versenyét a budai sportkastélyban rendezték: 12 éves korhatárig lehetett nevezni, feltétel volt az alacsony, tanuló övfokozat. A verseny nem csak a szokásos formagyakorlat- küzdelem kategóriákból állt, hanem a rendezők kiegészítették elmélettel, magasugrással, gyorsasági teszttel és egy ütőerőt, rúgóerőt mérő szerkezettel. A Hatvani Taekwon-do Klub nyolc kis harcossal képviseltette magát Dudás Attila (VI. dan) vezetésével.
Kis sulis korosztályban Molnár Jázmin végig száz százalékon pörgött, aranyérmet, Roznyik Milán pedig bronzérmet nyert. A nagy sulisoknál az első versenyükön részt vevő Farkas Aisa és Farkas Tekla ügyeskedett így aranyéremmel tértek haza. Ugyanebben a korcsoportban az első versenyes Sebestyén Ella cseppet sem megilletődve vette az akadályokat, végül ezüstérmet nyert. Molnár Benedek sajnos a magasugrásnál megsérült, de így is kiharcolt magának egy ezüstöt. Ocskó Marcell szintén élete első versenyén indult és bronzérmet nyert. Roznyik Olivér jól beosztva erejét a nap végén bronzot nyert. Végeredmény : 3 arany -2 ezüst és 3 bronzérem és a jövőbeni remény, hogy az első versenyesek jó szereplése folytatódni fog a későbbiek folyamán.