Számos településről érkeztek csoportok a 18. kistérségi fesztiválra, hogy megmutathassák magukat, népviseletüket és a kulturális egyesületük sokszínű tevékenységét. A Nagy Endre Rendezvényterem megtelt érdeklődőkkel, az idősek mellett sok fiatal képviseltette magát az eseményen. A program célja többek közt éppen ez, hogy hidat képezzen a generációk között, akik kölcsönösen segítik egymást a hétköznapokban. Az óvodások és iskolások pedig a néphagyományokat felelevenítve adtak műsort.- Már 18 éve szervezi meg ezt a programot a Grassalkovich Művelődési Ház, a Naplemente Nyugdíjas Klubbal közösen. Az évek során egyre több fellépő érkezett és túlnőttük a térséget is – mondta el Valló Ede, az intézmény igazgatója.

Horváth Richárd polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy kiemelten fontos a lelki békénk megtalálása, erre kell törekednünk életünk során. Ugyanakkor oda kell figyelnünk egymásra, támogatni kell embertársainkat, éppen ezért az önkormányzat is mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse az időseket és a civileket.

A hagyományokat megőrizve, a bor és a kultúra nemes kapcsolatát ápolva idézték fel a szüret hangulatát. A szüreti felvonulás keretében pedig a kastély épületét is megkerülték egy hintóval. Ezt követően a bíró és a bíróné az idei ősz terméseit átadta Papp István önkormányzati képviselőnek.

Szűcs Péter