Gulyás Gábor távozott az FC Hatvan felnőtt csapatától, helyét Gabala Krisztián veszi át. Korábbi egyesületétől – BVSC-Zugló – október 31-én közös megegyezéssel szerződést bontott. Gabala Krisztián kihívásként tekint az új feladatára. Úgy nyilatkozott: egyértelműen olyan tényezők vezéreltek a döntéshozatalban, amikor sokáig körültekintően, átgondoltan léptem bele a feladatba, hogy a kihívás oldala nagyon kecsegtető volt számomra.

A kitűzött cél pedig nem más az FC Hatvannál, mint a bentmaradás. – A keretet illetően ellenfélként voltam képben, értelemszerűen készültünk minden egyes ellenfélből, így Hatvanból is. Nagy vonalakban, az úgymond értékesebb, meghatározóbb játékosokkal tisztában voltam, a játékfilozófiával is, amit gondolom az edző alakított ki. Egy alapot tudtam a csapatról, a klubról nagyon keveset, azzal most ismerkedek. Felelőtlenséget nem szeretnék ígérni, azért jöttem, hogy megpróbáljuk megteremteni annak a lehetőségét, hogy a csapat NB III-as legyen. Az én csapataim még nem estek ki NB III-ból, ha ezt ugyan úgy a jövőben is megoldjuk, akkor a Hatvan sem fog kiesni.

Gabalával jött még Szabó Zoltán pályaedző, akivel tíz éve együtt dolgoznak, de Hatvanba érkezett még Móra Tamás videóelemző és Dudás János erőnléti edző.

 

forrás: fchatvan.hu