Az FC Hatvan szakosztály első alkalommal rendezte meg a fiú U11-U13 korosztály részére a felkészülési tornát. A Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában zajló esemény a Fülöp Andor emléktorna nevet kapta. A torna megnyitóján a jelenlévők megemlékeztek Fülöp Andor emberi nagyságáról, illetve pedagógusi munkásságáról. Az intézmény tanára életének 57. évében rövid, súlyos betegség következtében hunyt el.
Fülöp Andor pedagógusi munkáját az Abasári Általános Iskolában kezdte, majd 2002-től az Ötös iskolában dolgozott, innen ment át a Kodályba, ahol 2014 óta tanította a gyermekeket. Az eltelt évek alatt számtalan sporteredményt ért el tanítványaival, országos és megyei szinten is sikereket szereztek kézilabdában, úszásban és floorballban.
– A felkészítő tornát decemberben kezdtük el szervezni, akkor még nem gondoltuk, hogy emléktorna lesz. Január végén ért minket a tragikus hír, ezért úgy döntöttünk, hogy ezzel az eseménnyel tisztelgünk Fülöp Andor előtt – részletezte Havassy Kálmán, az FC Hatvan Kézilabda Szakosztály vezetője.
Az emléktornán 6 csapat vett részt, a gyerekeket a családtagjaik, rokonaik is elkísérték. A mérkőzéseket a játékosok komolyan vették és eredményes meccseket játszottak egymással.
Fotó: Albert Péter



















