Július végén a dinnyeszezon közepén járunk – a gazdák idén is szakaszosan ültették a termést, hogy a fogyasztók egészen szeptember elejéig élvezhessék a friss, zamatos gyümölcsöt. Az áprilisi kiültetés után most a síkfóliás termesztésből származó dinnyék érkeznek a piacokra, később pedig a szabadföldi termések következnek. A hűvös tavasz miatt idén 5–10 nappal később indult a szezon, de a gazdák szerint a minőség kiváló. A magyar görögdinnye különösen keresett, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz, és ízvilága sokkal gazdagabb az importtermékeknél.

Simon Attila mezőgazdasági szakértő szerint néhány apró jelre érdemes figyelni, ha igazán édes dinnyét szeretnénk hazavinni.– Ezek a csíkos fajták jellemzően homogénen érnek. Fontos, hogy a dinnye hasa sárga legyen, a csíkok pedig mély tónusúak. A legegyértelműbb jel pedig a levágott szár: ha azon barnás, pirosas máz jelenik meg, az biztosan azt jelenti, hogy a dinnye édes lesz – részletezte.

A görögdinnye nemcsak hűsítő nyári finomság, hanem igazi szupergyümölcs: több mint 90 százaléka víz, így segíti a folyadékpótlást, emellett vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag. A hazai gazdák idén mintegy 175 ezer tonna görögdinnyét takaríthatnak be, ennek jelentős részét itthon fogyasztjuk el. A szakemberek arra biztatnak mindenkit, hogy vásárláskor keresse a magyar eredetű árut, hiszen ezzel nemcsak friss, ízletes gyümölcsöt visz haza, hanem a hazai termelőket is támogatja.