Ismét nyílt hét van a DISZI-ben, a továbbtanulni vágyó nyolcadikosokat és szüleiket egész héten tárt kapukkal várják az intézményben. Aki ellátogat az iskola aulájába, az betekintést nyerhet többféle szakma lényegébe, a kiállított standoknál referencia munkákat tekinthet meg, és tájékoztatást is kaphat az iskolába való bejutásról. – Interaktív bemutatókkal tesszük színesebbé a nyílt hetet, minden standnál ki lehet valamit próbálni. Nagyon népszerűek a műszaki elektronikusoknál látható robotok, de szeretik kipróbálni az asztalos műhely vagy burkolók eszközeit is a diákok. A lényeg, hogy teljes körű tájékoztatásban részesüljön mindenki, aki érdeklődik nálunk – közölte Románné Kolozsi Mónika, igazgatónő.

A programra több szülő és diák is érkezett, de volt aki a komplett osztályát hozta el magával. Bacsa Katalin a Kállói II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából érkezett osztályával. A tanárnő azt tapasztalja, hogy ebben a korban a diákok még nagyon bizonytalanok. – Elég nehéz a gyerekekkel megértetni, hogy életük fontos állomása a továbbtanulás. Azért hozom az osztályom ide el, hogy itt élethűen ismerjék meg azt, melyik szakma miről is szól tulajdonképpen – mondta Bacsa Katalin, pedagógus.

Nagy Gergely autószerelőnek tanul a DISZI-ben, de szívesen vállalta, hogy ezen a héten részt vesz a kiállításon, mint önkéntes segítő. Mint mondta, nagyon szereti a szakmáját, számára jó döntés volt ezt az iskolát választani. – Az autószerelő szakma szerintem mindig piacképes mesterség lesz, hiszen mindig lesznek gépjárművek a világon, így szükség lesz majd az ehhez kapcsolódó jó szakemberekre is – közölte Nagy Gergely, aki hosszasan beszélt a mesterségről szülőknek, diákoknak egyaránt.

A nyílt hét holnap még folytatódik, a DISZI-ben reggel nyolc órától továbbra is várják a szülőket és diákokat, hogy hatékony segítséget nyújtsanak a továbbtanulóknak szakmát választani, életpályát felépíteni.

Fotó: Albert Péter