Olyan helyezettel kellett szembesülni az elmúlt hónapokban, amire eddig még nem volt példa. Az önkormányzatot és minden hatvanit kihívás elé állított ez az időszak. A bajban pedig ismét összefogott a város és mindenki a másik segítségére sietett, így valósult meg például az óvodák fertőtlenítése. Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy ma már mindenkinek pozitív képe van a jövőt illetően – kezdte a koronavírus helyzet elemzését Horváth Richárd a Hatvan TV-ben.

A korlátozások enyhítése folyamatos, a bölcsődékben, óvodákban az ügyeleti rendszert felváltotta a rendes, mindennapos munka. A hivatali ügyfélszolgálaton is van már lehetőség személyes ügyintézésre, igaz, ehhez telefonos egyeztetés szükséges. A Csányi úti piac is kinyitott már. – Büszke vagyok a hatvaniakra és az egész városra, mert ebben az időszakban fegyelmezetten, elővigyázatosan viselkedett mindenki, és ennek köszönhető, hogy nincs koronavírusos beteg Hatvanban – jelentette ki a polgármester.

Ugyanakkor továbbra is vigyáznunk kell egymásra: megváltozott szabályokkal indul újra az élet, ehhez kapcsolódóan pedig új plakátkampány indul a városban.

A járványnak óriási gazdasági hatásai vannak: az önkormányzatnak több mint 1 milliárd forint kieséssel kell számolnia. A városvezető szerint ez a következő évben még nagyobb lesz, mivel a szolidaritási adó mértéke az eddigiekhez képest akár a négyszeresére is növekedhet, pedig az ebben az évben is több mint 600 millió forint. Az önkormányzat ennek fényében megvizsgálja a helyi adókat, így az iparűzésit és az építményadót is, és ellenőrizni fogja azokat.

A járvány miatt, március 16 óta 40 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma ebben a járásban, ami összesen 2400 álláskeresőt jelent.

Mindemellett több fejlesztés is folyamatban van a városban. A strandon is zajlanak a felújítások, azon dolgoznak, hogy nyáron kinyisson a létesítmény. A Dali átépítése is terv szerint halad, már egybenyitották a tereket, a Kossuth téren pedig mindenki láthatja, hogy már mennyire átalakult a könyvtár épülete. Modern közösségi teret alakítanak ki. Ezek a beruházások ősszel elkészülnek. A virágosításra is nagy hangsúlyt fektetnek Hatvanban, ezek a munkálatok sem maradnak el, hogy a település továbbra is szép és rendezett legyen.