A nyugdíjas szervezet tagjai szeptember ötödikén Erdélybe kirándultak. A program kiemelkedő részeként Biharba is ellátogattak, ahol felkeresték egyesületük névadójának, Gáspár András tábornoknak a síremlékét. A temetői főhajtáson és tiszteletadáson részt vett a település alpolgármestere, a helyi református lelkész és a római katolikus atya is – tájékoztatta a hatvanihirlap-hu-t Majár János nyugállományú alezredes, a hatvani egyesület elnöke.

A „hatvani-csata hősének” sírhelyénél tartott beszédek bemutatták a honvéd tábornok életét, és méltatták katonai és emberi érdemeit. Ezt követően közösen megkoszorúzták a névadó síremlékét.

Ezt követően, a helyi elöljárók bemutatták a község történelmi múltját, kiemelten az István király által, a község határában építtetett Földvárat. – A Bihar emlékhelyein tett sétát jó hangulatú közös ebéd zárta, melynek során újabb történelmi adatokat és a község jelen életéről szóló tényeket ismerhettek meg a résztvevők. Az egyesületi kirándulás Nagyváradon, idegenvezetői irányítással, a történelmi városrészben tett sétával fejeződött be. A résztvevők elragadtatással nyilatkoztak a romániai program minden eseményéről – idézte fel a kirándulás emlékeit a hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület elnöke.