A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra kéri a járművezetőket, hogy – a balesetek elkerülése érdekében – tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve körültekintően közlekedjenek.

Az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek, lassú járművek mögött jellemzően feltorlódhat a forgalom. A NAK felhívja a közúti közlekedésben részt vevők figyelmét, hogy csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságos befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű mezőgazdasági gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra. A mellettük való elhaladás, előzés is jóval veszélyesebb, nagyobb odafigyelést igényel még jó látási körülmények között is. A mezőgazdasági járművek előzésénél – melyek vezetői félrehúzódással is segítenek – nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani.

Mezőgazdasági járművel minden olyan útszakaszon lehet közlekedni, ahol azt KRESZ-tábla nem tiltja. Azonban nem hajthat lassú jármű gyorsforgalmi és emelt sebességű útszakaszon. A mezőgazdasági munkákra használt lassú járművek maximum 25 km/h sebességgel, míg a mezőgazdasági vontatók legfeljebb 40 km/h sebességgel közlekedhetnek. Ahhoz, hogy a közúti közlekedésben részt vegyenek, a járműveknek és a járművezetőknek is meg kell felelniük a KRESZ-ben foglalt feltételeknek. Fontos, hogy minden esetben működjön az összes jelzőfény, azokat sár-, vagy felhajtott ütközésvédő ne takarja. A kombájnok esetében pedig szükséges a vágóasztal leszerelése.

Forrás: nak.hu

Kezdőkép: archív – H. Szabó Sándor felvétele