Színes selyemfestmények és különböző aprólékos fafaragó mester munkák tekinthetők meg a Hatvany Lajos Múzeumban. Várnay Krisztina és Láng György mesés kiállítása több héten keresztül várja a látogatókat. A kétféle művészeti irányzatban felismerhető több közös pont is, a két alkotó munkái részletgazdagok, illetve a népmesék motívumait ábrázolják.

– A mai megnyitón a kiállító művészek is jelen vannak. Az itt megjelent tárgyakat egészen június 15.-ig tekintheti meg a közönség. A programot főként népmese kedvelőknek és a művészetek rajongóinak ajánljuk, illetve kicsik és nagyok számára is érdekes lehet – mondta Kántor Szilvia, a Galgamenti Művészek Egyesülete alelnöke.

A tárlat a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál felvezető eseményeként jött létre. Az eseményen Kovács Marianna, a Meseszó Egyesület elnöke mesemondással szórakoztatta a közönséget.

– Nagyon sok mese témájú rendezvény van az országban és mi is sokat gondolkodtunk, hogy rendezni szeretnénk egy fesztivált. Kántor Szilvia és Pintér Zsolt már az első Hetedhét Hatvan Népmesefesztivált is szenzációsan jól megszervezte, és nagyon jól sikerült. Az idei eseményre is sokat készülünk, és számos érdekességgel várjuk a vendégeket – részletezte Kovács Marianna, a Meseszó Egyesület elnöke.

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál június 6.-án veszi kezdetét és a szórakozás egészen 9.-ig tart a Grassalkovich Művelődési Házban.

A programon keretében előszavas mesemondással, táncházzal, kiállításokkal és kézműves foglalkozásokkal készülnek az érdeklődőknek.

Fotó: Albert Péter