Már két éve annak, hogy megújult a Dali. Az intézmény felújításának évfordulója alkalmából civil szervezetek gyűltek össze az intézményben, hogy közösen ünnepeljenek. Az épület modernizálása után, még aktívabban használt helyszínné vált a művelődési ház, ahol közösen tölthetnek időt a hatvaniak – erről már Tompa Z. Mihály, a VOKE Liszt Ferenc Művelődési Ház vezetője beszélt. – A Dali egy nagy közösségi tér lett, ahová szívesen jönnek az emberek. A visszajelzések alapján az idősebbek is második otthonukként tekintenek erre a helyre, hetente többször gyűlnek itt össze, különböző foglalkozásokra. Azonban a fiatalabb korosztály számára is biztosítunk programokat, melyeken jól érezhetik magukat – részletezte.
A Dali napja elnevezésű rendezvényen részt vett Horváth Richárd polgármester is, aki arról beszélt, hogy jó látni azt, hogy a Dali betölti célját, ugyanis rendszeresen biztosít teret, valamint programokat a hatvani civil szervezeteknek. – A Dalinak az erejét azok adják, akik itt vannak, és a jövőben is azok fogják adni, akik itt lesznek. Azok az emberek, civil szervezetek és csoportok, akik otthont találtak ebben az épületben. Akik minden nap ismerősként jönnek be és remélem, hogy jó kedvvel távoznak, ez az ereje ennek az épületnek – mondta.
Az ünnepi rendezvényen átadták a „Hatvani Vasútért, a Hatvani Vasutasokért” kitüntető díszokleveleket is, melyek odaítélésénél kiemelkedett az összefogás és az együttműködés fontossága. Az elismerést mindig egy hatvani és egy hatvani kötődésű civil személy vagy szervezet kapja. Így díjazták Pafféri Zoltánt, a MÁV volt vezérigazgatóját, aki beszédben kitért rá: a hatvani vasutas közösséget mindig nagy örömmel támogatta. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt a vasutas közösséget irányíthattam 2-4 éven keresztül. Hatvan városát mindig kiemelt figyelemmel tekintettünk és, ahol ilyen tettre kész kultúraszervezés áll, azt úgy gondolom, hogy mindig segíteni, támogatni kell – mondta.
A rendezvényen elismerésben részesítették Szűcs Pétert is, a Hatvan TV és a Hatvani Hírlap főszerkesztőjét a Dali érdekében nyújtott támogatásért. Az ünnepségen a Daliban tevékenykedő csoportok is felléptek, így voltak, akik verssel, vagy épp énekkel készültek, de színpadra állt Pulzus Sport Egyesület is és hip-hop táncbemutató is látható volt a rendezvényen. Mindezek mellett az eseményen a hatvani nyugdíjas közösségek is szerepeltek, akik zenés-táncos produkcióval szórakoztatták a közönséget.
Fotó: Albert Péter