A Hatvani Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésére gyűltek össze Nógrád, Pest és Heves vármegyéből, hogy a Hatvani Rendőrkapitánysággal együtt az érintett területeken tapasztalható drog okozta problémákról beszéljenek. A résztvevők hangsúlyozták is, ez egy kerekasztal beszélgetés, ahol a közös munkát, a közös fellépést egyeztetik, ötletelnek, hogy milyen irányban szeretnének fellépni a kábítószerek ellen.

Suszter Zsolt rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy amikor a dizájner drogokról van szó, fontos kiemelni, mennyire károsak ezek a használók számára. Lehet, hogy pillanatnyi jó érzést nyújtanak, de a következményei sok esetben beláthatatlanok.

Szó volt arról is, hogy nem csak a drogok lehetnek nagyon veszélyesek a fiatalok számára, hanem a gyógyszerek és az alkohol is. A beszélgetés során felmerült az is, hogy több drogprevenciós előadást tartanának, megkeresnék az iskolásokat is, hogy minél tájékozottabbak lehessenek a fiatalok annak kapcsán, hogy milyen pusztítást végezhetnek ezek a szerek.

A rendezvényt szervező Hatvani Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Baranyi Béla szerint fontos az effajta összefogás, hogy együttes erővel dolgozzanak a kábítószerek terjesztése ellen.

Fotó: Rozgonyi Dezső