Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói 2019. április 2-tól 5-ig a Határtalanul pályázat keretében Erdélyben jártak. A 4 napos kirándulás előkészítéseként a tanulók információkat és képeket gyűjtöttek a meglátogatandó nevezetességekről, térképen jelölték be a napi útvonalakat.

Az indulás előtti napokban, hetekben már mindenkin látszott az izgatottság, folyamatos téma volt köztünk, hogy ugyan milyen lesz a táj, a hely, a szállás – számolt be élményeiről Jeszenszki Sarolta 7. osztályos tanuló.

A kora reggeli indulás után a csapat idegenvezetőjét Nagyváradon vették fel, aki már az első pillanatban felkeltette a tanulók érdeklődését a történelmi és földrajzi ismertetőivel, ill. a Székelyföldön jól ismert mondákkal. A csoport első megállója az Erdély kapujának nevezett Királyhágó volt, ahol gyönyörű táj tárult a diákok elé. Innen a Tordai Sóbányába vezetett a kirándulók útja.

A második napot a helyi általános iskola 7. osztályának meglátogatásával kezdték a gyerekek. Miután átadták ajándékaikat, a tanulók egy része közös focizásba és kosarazásba lendült, a többiek idegennyelvi órán vettek részt. Ezután hosszú útra indultak tovább a tanulók. Elsőként a zetelaki gátnál megállva a táj szépségében gyönyörködhettek az utazók. A hegyen felfelé haladva megálltak egy röpke tavaszi hócsatára. A Békás-szorosnál tett gyalogtúra felejthetetlen élményt jelentett a gyerekeknek. A Gyilkos-tó befagyott jege szintén érdekes látványként tárult a kirándulók szeme elé. A csapat tovább folyatva útját Gyergyószentmiklóson az örmény templomot, Csíksomlyón a csodatévő Szűz Mária szobrát, Szejkefürdőn Orbán Balázs sírját látogatta meg.

A harmadik napon a Medve-tó, a Vörös-tó és a Zöld-tó partján jártak a diákok, s közben közelről is megtekinthették a hosszú idő alatt kialakult sódombokat. Útjuk innen az elsősorban gyógyászati céllal kialakított Parajdi Sóbányába vezetett, ahol a szórakozási lehetőségek mellett egy templomot is megcsodálhattak.

Az utolsó napon Fehéregyházán Petőfi kútjánál helyezték el a diákok az emlékkoszorút. Segesváron nagy sétát tettek a ma is lakott várban, megtekintették a híres óratornyot, majd a diáklépcsőn felmenve gyönyörködhettek a várkörnyéki kilátásban. Marosvásárhelyen meglátogatták az ortodox templomot, amelynek helyén korábban a Margit-szigetre áttelepített Zenélő kút állt. Útban hazafelé a csapat ismét megállt Királyhágónál és egy időre búcsút vettek az erdélyi tájtól.

-Mindannyiunk nevében mondhatom, felejthetetlen volt ez a 4 nap.Hazainduláskor nehéz volt a szívünk.Idegenvezetőnktől rengeteg érdekes információt tudhattunk meg, ami által jobban megismerhettük Erdélyt és látványosságait. Csodálatos volt az erdélyi utazás, örök emlék marad számunkra, s jobban összekovácsolt bennünket – írta visszaemlékezésében Jeszenszki Sarolta, az intézmény tanulója.