Még egy utolsó búcsú a tűlevelektől – elköszönt fájától a hatvani család, akik felajánlották, hogy idén az ő fenyőjük díszítse a főteret a város karácsonyfájaként. Egy Báthori István utcai udvarban nevelkedett már hosszú évek óta a mintegy nyolc méter magasra nőtt lucfenyő. Kivágását megelőzően gondosan előkészítették, hogy biztonságban emelhessék ki. A tulajdonos, Bognárné Dr. Barta Hajnalka elmondta, nagy örömmel ajánlották fel a fájukat, a gyerekekkel megbeszélték, hogy díszt is készítenek majd rá a későbbiekben. – Három éve költöztünk ebbe a házba, akkor már itt állt a fa. Az előző tulajdonos ültette, körülbelül 15-16 éves lehet. Nagyon szerettük mi is, azonban sajnos, rossz helyen van a vezetékek alatt, közvetlen a kerítés mellett. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy milyen sorsot szánjunk neki. Mivel ilyen terebélyes, úgy gondoltuk, az lenne a legnemesebb, ha Hatvan karácsonyfájaként díszíthetné a főteret – fogalmazott.

Egy daru segítségével emelték ki az óhatvani kertes ház udvaráról, ezt követően pedig átszállították a főtérre. Ott kifaragták az alját, és a helyére állították. A város karácsonyfáját a napokban feldíszítik, és a hagyomány szerint egészen vízkeresztig szépíti majd a főteret. Hamarosan pedig már bárki megcsodálhatja teljes pompájában, ugyanis pénteken nyit az adventi vásár, vasárnap pedig Horváth Richárd polgármester meggyújtja a város adventi koszorújának első gyertyáját.

Fotó: Albert Péter