A szerelmesek védőszentjének, Szent Bálintnak a névnapján ünneplik világszerte a Valentin-napot. Ilyenkor fiatalok, idősek, házasok, jegyben járók, de még a barátok is megemlékeznek arról, mennyire fontos számukra a másik fél. A Bajza József Gimnáziumban már évek óta hagyomány, hogy a tanulók kedves üzenetekkel lepik meg egymást.

– A levelek mellett szeretetmorzsákkal is készülünk. Ezekből a bejáratnál vehetnek el egyet a diákok, amin kedves gondolatokat fogalmaztunk meg – mondta el Beer Boglárka, a DÖK elnöke.

Hozzátette: a nagy sikerre való tekintettel, idén is készülnek ingyen ölelésekkel.

Jázmin és János már több mint egy éve alkot egy párt. Eddig egyikük sem ünnepelte a Valentin-napot, de amióta szerelmesek, természetesnek veszik, hogy meglepik valami aprósággal egymást.

szív

 

Idén a saját fotós bögrék, kőbe vésett üzenetek és párnák a legnépszerűbbek, de természetesen a hagyományos plüssfigurákat és virágcsokrokat is igen nagy számban veszik a szerelmesek.