Február 9-én elkezdődött a házasság hete. Több mint két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Szonda Katalin anyakönyvvezető elmondta: Hatvanban az elmúlt évben is sokan döntöttek úgy, hogy összekötik az életüket, a tapasztalatok azt mutatják, hogy manapság a 25-35 év közötti életkorúak kötnek leginkább házasságot. – 2024-ben 111 pár mondta ki a boldogító igent az anyakönyvvezetők egyike előtt. Tavaly a legfiatalabb házaspár tagjai 18 évesek voltak, a legidősebb pár a 80-as éveit taposta. Gyakori a középkorú generáció házasságkötése is, főleg az 50 éveseké – részletezte. Az anyakönyvvezető arról is beszélt, hogy gyakori a munkaidőben, hétköznap történő házasságkötés, melyre csak 2 tanúval érkeznek a párok, tavaly 30%-a a házasulóknak ezt a lehetőséget választotta.

A házasság hetének egyik célja, hogy beszéljünk a házasság értékeiről és ünnepeljük a családot. Az esemény rendezvénysorozatai segítséget nyújtanak a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek is. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével.