Megannyi rendezvényen jelen volt és jópár segélyakciót is szervezett a Hatvani Karitatív Összefogás, 2022-ben – erről is beszélt Smidné Vereb Julianna, Kommentár című műsorunkban. Az egyesület működésének a célja, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, Hatvanban.

Többek között azokat a háztartásokat is támogatták, ahol az iskolatáska megvásárlása jelentős terhet jelentett. – Nagyon sikeres volt az iskolatáska akciónk! Ezúton is köszönöm az intézményeknek és mindenkinek, aki felajánlotta a táskákat, erre a börzére. Csaknem 97 gyermeknek tudtunk iskolatáskát biztosítani a szeptemberi elsejei tanévtől kezdve. Nagyon szép táskáink voltak és remélem, hogy lesznek is – mondta Smidné Vereb Julianna.  

Hozzátette, az egyesület tavaly becsatlakozott az önkormányzat civil pályázatába, így 300 adag meleg ételt tudtak kiosztani. Az ételosztás a 2023-es tervekben is szerepel. Smidné Vereb Julianna arra is felhívta a figyelmet, hogy a már meglévő projektek mellett, várják a hatvaniak észrevételeit és ötleteit is az idei programok összeállításában.