Az esős időjárás sem szegte kedvét annak a csaknem 40 főnek, akik szombat délután részt vett a harmadik Mustang Trail közösségi futáson. Idén a koronavírus-járvány miatt a futóversenyt nem hirdették meg szélesebb körben, azonban a leglelkesebb sportolók mégis összefogtak, hogy közösen teljesítsék a távokat. A gyülekező idén is a megszokott helyszínen, a Nagygombosi Borászat előtt zajlott. – A szőlőültetvények között történik a start, majd egy nagyon szép ösvényen keresztül vezet a futók útja. Ez a terep most leginkább  a gyakorlott, edzett sportolóknak ajánlott, de a táj szépsége és a mozgás öröme mindenkit kárpótolhat a küzdelmekért – mondta Tábit Adél, főszervező.

Oroszi Bertold is részt vett az idei futáson, ő azt mondta, szerinte a sport minden körülmények között a legjobb választás, és nagyon hálás azért, hogy idén is itt lehet a sporteseményen. – A futás  szabadságot és lendületet ad az életemben, nagyon örülök, hogy legalább ez a sportesemény nem maradt el és közösen sportolhatunk – fogalmazott a futó. A sportoló a futás előtt egy bemelegítést is tartott a közösségnek. A résztvevők komolyan vették a gyakorlatsorokat, lelkesen végezték a mozdulatokat.

Ezután mindenki felsorakozott a rajthoz és egy hangos puskalövés kíséretében elindult a közösségi futás. A lelkesedésre és az erőre azonban ezután volt csak igazán szükség, ugyanis eleredt az eső, a Kisgombosi tölgyeseknél a futóknak már igazán meg kellett küzdeniük az elemekkel. A sportolók arcán azonban még ekkor is az elszántság látszott, a rutinos futók számára ez az esemény is egy újabb örömteli sportélményt jelentett.