A zord időjárás ellenére is csaknem huszonöten részt vettek a szombati Dörgicsei PinkyKék Csajos futáson Hatvanban. A tavaszköszöntő sportversenyen három táv közül választhattak a résztvevők: 5 km, 10 km, és félmaraton, azaz 21 km. – A futás célja ez alkalommal is az, hogy jól érezzük magunkat és vidám, jó hangulatban fussuk le a kitűzött távokat – mondta Czmorek Piroska, a BSI futónagykövete. Kiemelte: a BSI Futónagykövet Hatvan csoport alapvetően már kinőtte a várost, hisz a környező községekből, például Lőrinciről, Csányról, Hortról is gyakran csatlakoznak a mozgalmakhoz.

Mezei Mónika már harminc éve fut rendszeresen, heti kétszer tíz kilométert a hétköznapokban is edz. – Futás közben nem kell gondolkodni, teljesen kikapcsolok, és nagyon gyorsan lehet fejlődni – mondta a hatvani amatőr sportoló, aki ez alkalommal 21 km-t futott le. Hozzátette: a legextrémebb futása tavaly történt, amikor mínusz 9 fokban 10 km-t sprintelt a hófödte hatvani sportpályán. De emlékezetes számára az a hajnali futása is, amikor a Balatont kocogta körbe, s viharos időjárásban leszakadt faágak között teljesítette a távot.

A szombati versenyen minden résztvevő egy rózsaszín, pillangós érmet vehetett át díjként.

Fotó: Albert Péter