Szombaton galériamegnyitó keretében mutatták be a 8AK+ társaság alkotásait, akik interdiszciplináris elvek szellemében alkotnak. Ez azt jelenti, hogy a művészek több tudományterület által egy újfajta nézőpontú szemlélettel végzik egy adott téma vizsgálatát. A kiállításon absztrakt művek tekinthetők meg. – 2019-ben alakult ez a társulás, melyben a + jelzés azt jelöli, hogy mindig van meghívott alkotó a kiállítók tagjai között. Az ő felfogásuk az, hogy nem kötelező együtt tevékenykedni, de mindenki komoly művészi színvonalat képvisel. Akadémikusok, Munkácsy-díjasok, tanárok, pedagógusok alkotnak itt, akik a felnövekvő nemzedék nevelői. Ez egy komoly, rangos társaság – mondta Cs. Tóth János művészettörténész.

A művészcsoport tagjai között találhatók festők, szobrászok, iparművészek és építészek. A galériába látogatók formák és színek elrendezésével találkozhatnak. – A geometrikus absztrakt nem másolja a természetet, hanem kreatívan a művész agyából, lelkéből születő művek. Ezek nem jelentenek mást, mint önmagukat. Az első ilyen absztraktok így hirdették magukat, mely felszabadulás a korábbi művészeti stílusok alól. Másrészről ezek a színek és formák hordoznak érzelmeket, sőt tulajdonképpen lehet ezekből asszociálni kortárs jelenségekre is. – foglalta össze Koppány Attila képzőművész, a kiállítás kurátora. Hozzátette, az alkotások kompozíciójának érdemes átengednie magát a nézőnek. Nem a cselekményt és a figurát kellene keresni, hanem engedni, hogy a művek hassanak a befogadóra, melyek érzéseket próbálnak kiváltani.

Koppány Attila elmondta továbbá, hogy nehéz szavakba önteni a képek mondanivalóját, annak kell beszélnie az alkotója helyett. Körforgás című festményéről megfogalmazta, hogy körök és négyzetek társulását mutatja, amik egy kicsit az univerzumról szólnak. Amikor környezetünkből kitekintünk a világűrbe, akkor voltaképpen a legjellemzőbb forma a gömb. A különböző égitestek és csillagok formája, ami nem feltétlenül tudatosul mindenkiben. A kör nagyon fontos része létünknek, már az ókori görögök is elgondolkoztak ezen, Platón pedig megfogalmazta, hogy a legtökéletesebb forma a gömb és a kör. Ezen a képen különböző formációkban érintkeznek, ütköznek ezek a geometriai formák, amiknek a színe, formája, egymáshoz való pozíciója oly módon tud hangulatot, érzést közvetíteni, ahogy mondjuk egy zenekarban megszólal időnként egy fuvola, vagy belép egy dobszóló.

Mivel a zene áll legközelebb ehhez a művészeti ághoz, ezért a kiállítás megnyitóján Mezei Rita zongorajátékát hallgathatták meg a jelenlévők. A tárlat szeptember 17-ig tekinthető meg a Hatvani Galériában, ezután Sárváron és Budapesten lesz látogatható.

Fotó: Albert Péter