Klubvezetői tanácskozásra gyűltek össze az „Életet az Éveknek” Országos Szövetségének Heves vármegyei nyugdíjas klubvezetői. A rendezvényen Horváth Richárd polgármester arról beszélt, hogy a város életében nagyon fontos szerepet töltenek be a nyugdíjasklubok, és örömmel látja, hogy a tagok egy összetartó és erős közösséget alkotnak. Az eseményen a résztvevők összegezték a tavalyi évet, valamint beszámoltak a 2025-ös terveikről is. Gömzsik Ferencné, a Naplemente Nyugdíjas Klub elnöke, mint mondta: idén is több olyan programot terveznek megvalósítani, amely közösségépítő hatású. – Március 3-án tartjuk meg a farsangi ünnepségünket, ahol tagjaink jelmezekbe bújnak majd, emellett természetesen a hagyományok szerint idén is megrendezzük a szavalóversenyünk. Továbbá rendszeresen tartunk gyűléseket is – részletezte.

Minden évben négyszer tartanak ilyen tanácskozást, és minden alkalommal más településen rendezik meg. Azonban már hagyománnyá vált, hogy az elsőt rendszerint Hatvanban tartják Sánta Gyula, a Naplemente Nyugdíjas Klub korábbi vezetőjének emlékére.

Fotó: Albert Péter