Ünneplőbe öltözött diákokkal és szülőkkel, barátokkal telt meg tegnap este az újhatvani templom, ugyanis a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium végzős növendékeinek szalagavató ünnepségét tartották. Az eseményen Farkas László plébános elmondta: az elmúlt négy évben az iskolában sokan dolgoztak azon, hogy a tanulókból értelmes, becsületes, szeretni és hinni tudó emberek váljanak, akik erős erkölcsi és szellemi alapokkal léphetnek ki a felnőtt életbe. – Legyetek nyitottak arra a változásra, amit Isten akar az életetekbe elhozni. Hamarosan véget ér egy korszak, de ne féljetek az átalakulástól. Próbáljátok meg észrevenni, hogy Isten milyen utat szánt nektek és bátran haladjatok arrafelé. Ha Jézushoz szóltok, kinyitjátok felé a szíveteket, ő örökké segíteni fog nektek és számíthattok rá – mondta a plébános.

Az iskola kórusának előadása után az osztályfőnökök feltűzték diákjaikra a sokat szimbolizáló szalagokat. – Ez egy jelkép, amelynek erős összekötő szerepe van, hiszen így mindig emlékezhettek az iskolaközösséghez, illetve a katolikus egyházhoz való tartozásra. Az elmúlt négy év alatt igyekeztünk az erős szakmai alapok mellett belőletek olyan fiatalokat nevelni, akik boldog, kiegyensúlyozott emberekké válhatnak, továbbá hittel és szorgalommal tudnak céljaikért küzdeni – részletezte Fehér Józsefné intézményvezető.

Az est a Nagy Endre Rendezvényteremben folytatódott. Az öt végzős osztály növendékei izgatottan készülődtek a keringőkre, melyeket hetekig próbáltak közösen. A báli ruhákba öltözött fiúkon és lányokon itt látszott leginkább: gyermekkorukat és kamaszságukat hamarosan hátrahagyva, komoly, reményekkel teli fiatal felnőttekként folytatják útjukat az életben. – Nagyon jó volt az elmúlt négy év, jó osztályközösségünk, fantasztikus tanáraink és osztályfőnökünk volt. Mindenki nagyon fog hiányozni érettségi után, de szerencsére addig még van néhány hónap – mondta Bodó Boglárka, aki óvónői pályára készül továbbtanulni. – Legfőbb célom először is a sikeres érettségi, majd aztán művészeti vonalon szeretném tovább képezni magam. Leginkább a színház és a képzőművészetek érdekelnek – árulta el Gazsó Boglárka. – Azt tervezem, hogy az érettségi után az ötödik évben sikeresen megszerzem az OKJ-s rendszergazda oklevelem, majd egyetemen szeretnék továbbtanulni – mondta Tóth Áron. Hozzátette: az elmúlt négy év nagyszerű élmény volt az életében, jó csapat lett az osztályából és nagyon hálásak az iskola tanárainak a sok törődésért és tanításért.

Ezt a napot azonban nemcsak a végzősök, hanem az őket kísérő osztályfőnökök is meghatódva élték meg. – Úgy érzem ilyenkor, mintha a saját gyerekeimet indítanám útnak a felnőtt életbe, és közben eszembe jut, mennyire cserfes, izgága kamaszokként ismertem meg őket négy évvel ezelőtt. Voltak nagy harcaink, nem volt mindig könnyű velük, de mára egy igazi jó közösség alakult ki az osztályomban. Előttünk áll azonban még az érettségi, ehhez pedig sok erő és összpontosítás szükséges, hogy mindenki elégedetten tudja lezárni a gimnáziumi éveit – összegezte Mesterné Széles Ágnes osztályfőnök.

Fotó: Albert Péter