Az Erasmus 2023-2-KA210-VET-000181869 Empowering the Future: A Game-Changing Entrepreneurship Program for VET Students program keretében a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatónője Szőke Annamária, egy tanára, nyolc diákja, a Mobility Budapest képviselője, valamint a Startup HUB vállalkozásfejlesztési osztályának vezetője és munkatársa látogatást tett Magyarországon. A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Március 15. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont a vendégeknek.

A látogatás célja a diákok vállalkozóvá válásának elősegítése volt. A vendégek kedden érkeztek, majd szerda délelőtt szakmai előadásokat hallgattak meg. A napot egy Hollókőre szervezett kirándulás zárta. Csütörtökön Egerbe látogattak, ahol a felnőttek tájékoztatást kaptak Milibák-Veres Erika főigazgató asszony előadásában a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum működéséről, majd betekintést nyertek a Heves Vármegyei SZC Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szaktantermeibe és tanműhelyeibe. A diákok eközben Eger nevezetességeivel ismerkedtek.

Pénteken a vállalkozóvá válással kapcsolatos workshopokon vettek részt, majd Hatvanba kirándultak, ahol vezetett sétán ismerkedtek meg a város történetével. A napot egy projektvacsora zárta.

A látogatás során a résztvevők szorosabb együttműködést alakítottak ki, és értékes tapasztalatokat szereztek a vállalkozói szemléletmód fejlesztésében.