Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margitra emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban. A rendezvényen felelevenítették a gróf feleségének életútját, és azt is, hogyan járult hozzá férje hagyatékának megőrzéséhez.

Az eseményt a múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki köszöntőjében Hertelendy Margit személyiségét és életének üzenetét hangsúlyozta. Minden sikeres férfi mellett áll egy erős nő, akivel együtt haladnak előre az úton. Ez az erős nő volt gróf Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit, Mangi néni – hangsúlyozta Lakatos Anna.

Az emlékesten jelen volt lánya, Hopkins Brick Eszter is, aki fényképeken keresztül idézte fel édesanyja alakját. Egy különösen fontos fényképet is megosztott a közönséggel, amely végül egy emléktáblára is felkerült. – Hosszasan kerestük a megfelelő képet, hogy valami olyan legyen, amit a publikum eddig még nem látott. Ez egy hatvanas évek elején készült fotó a mamiról, ami a Balatonnál készült. Élénken él bennem ez a pillanat – részletezte.

Az emléktábla végül a Széchenyi Zsigmond Emlékszobában kapott helyet, amely a múzeum egyik különleges terme. A berendezés úgy idézi meg Széchenyi Zsigmond és felesége életét, mintha bármikor visszatérhetnének. Az enteriőrt eredeti bútorok, személyes tárgyak, fényképek és a gróf egykori írógépe teszi hitelessé.

Az emlékszoba állandó kiállításként látogatható a múzeum nyitvatartási idejében, részletek a vadászati múzeum hivatalos honlapján találhatók.

Fotó: Albert Péter