A rajtkőhöz állva, sípszóra, egymást követve ugrottak be a vízbe a 24 órás úszás első résztvevői. Ezzel a hagyományos starttal indult el az idei sportesemény. Már 13 éve rendezik meg a programot, ami általában az általános iskolásokkal kezdődik, délután, este pedig a felnőttek, a családok következnek. – Egy jelentkező hatvan hosszt úszik a medencében, s aki teljesíti a kitűzött távot, érmet kap ajándékba. Ehhez nincs semmiféle megkötés, sem időkorlát, sem úszásnem. Mindenki a maga tempójában és stílusában teljesíti a távot, azonban aki kevesebbet szeretne úszni, azt is megteheti, hisz az esemény célja a mozgás és a sport öröme – részletezte Havassy Kálmán, a Hatvani Szolgáltató Intézmény vezetője.

Bolla Peggi már hét éve űzi ezt a sportot, az eddigi legszebb eredményét országos diákolimpián érte el, ahol harmadik helyezést ért el. – A hatvan hossz alap kitűzés számomra, de igyekszek ettől többet is leúszni ma – mondta el a lelkes sportoló lány.

A hatvani Kodály általános iskolából is érkeztek diákok a sporteseményre, akik nagyon jól érezték magukat. Hajdú Nóra, Fehér Abigél és Konkoly Lorina Sára nagy örömmel számoltak be arról, hogy rendszeresen járnak az uszodába az iskolájukkal is. – Ennyi úszás után már izmosak is leszünk, és egyébként is nagyon jól esik ez a kellemesen hideg víz ebben a nagy melegben – mondták el közösen élményeiket a lányok.

A rendezvényt 13 éve Fülöp Andor tanár úr kezdeményezésére szervezték meg először, s azóta már hagyománya van a sporteseménynek. A szervezők abban bíznak, hogy idén, a tavalyi több mint kétszáz fős résztvevőt túlszárnyalva, ismét sokan kilátogatnak az uszodába.

Fotó: Albert Péter