Szombat reggel kezdetét vette a Karácsony Kupa a sportcsarnokban. Az esemény immár évtizedek óta része a város sportéletének, már a 46. alkalommal találkoznak egymással az amatőr csapatok az év végi tornán. A rendezvény egyben tisztelgés is Sánta Gyula emléke előtt, aki hosszú éveken keresztül meghatározó szerepet vállalt a kupa szervezésében.

Az idei tornára összesen 46 csapat nevezett, amelyek női, férfi és szenior kategóriákban mérik össze tudásukat. A mérkőzéssorozat a női csapatok találkozóival indult ma reggel, már az első játéknapon is több izgalmas összecsapást láthat a közönség. A szervezők szerint a Karácsony Kupa minden évben kiemelt esemény, hiszen nemcsak sportolási lehetőséget ad, hanem közösségi élményt is nyújt a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt.

A női mezőny összetétele különösen színes: amatőr és magasabb osztályban játszó csapatok egyaránt képviseltetik magukat. Tóth Zsuzsi, a torna egyik szervezője szerint éppen ez adja az esemény egyik legnagyobb erejét. – Idén tizenkét női csapat versenyez, a mezőny összetétele pedig rendkívül sokszínű. NB I-es együttesek válogatott játékosokkal, valamint teljesen amatőr csapatok is pályára lépnek. Büszkék vagyunk arra, hogy mindenkinek lehetőséget adunk. Így az SSC csapata is részt vesz a tornán, ahol hallássérült játékosok is szerepelnek. A rendezvény nemcsak a sportról szól, hanem a közösségépítésről is: közel 150 játékos, valamint szurkolók és szülők is jelen vannak – tette hozzá.

Vasárnap az öregfiúk csapataié lesz a főszerep: 10 együttes lép pályára, és még aznap eldől, ki emelheti magasba a kupát. Hétfőn és kedden a férfiak folytatják a küzdelmeket, ahol 24 csapat versenyez majd a végső győzelemért.

A mérkőzések alakulása és az aktuális eredmények online is nyomon követhetők.

Fotó: Rozgonyi Dezső