A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást egy 32 éves gyöngyösi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján S. Róbert 2016. április 26-án 0 óra 30 perc körüli időben a hatvani Pázsit utcában szóváltást követően bántalmazott egy helyi férfit, aki ennek következtében életét vesztette.

A férfi tette után bejelentést tett a rendőrségen, majd a kiérkező rendőrök elfogták és előállították a Hatvani Rendőrkapitányságra. A kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A nyomozóhatóság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását, melyet az Egri Járásbíróság 2016. április 28-án elrendelt.

 

police.hu