A Bátor Tábor családi nyílt napján idén is megtelt élettel a tábor területe: a szervezők egész napos programokkal készültek az érdeklődők számára. A rendezvény jó lehetőséget adott arra, hogy a látogatók betekintést nyerjenek a tábor mindennapjaiba, megismerjék annak különleges közösségét és módszereit. A Bátor Tábor 2001 óta segíti élményekkel gyógyítani a súlyos betegséggel küzdő vagy élethosszig tartó betegséggel élő gyerekeket és családjaikat. A szervezet azoknak a családoknak is támogatást nyújt, akik elvesztették gyermeküket. A nyílt napon a látogatók több programot is kipróbálhattak: nagy sikere volt a légvárnak, az arcfestésnek, valamint az íjászpályának is, amely sok gyermeket és szülőt vonzott. Emellett most is lehetőség nyílt a tábor különleges eszközeinek és foglalkozásainak megismerésére.

Kiemelt szerepet kapott az úgynevezett „Bátorkodópálya” is, amely a tábor terápiás rekreációs módszertanának egyik legfontosabb eleme. A különböző ügyességi és bizalmi feladatokból álló pálya játékos formában állítja kihívások elé a résztvevőket, miközben sikerélményt, önbizalmat és bátorságot ad számukra.

A Bátor Tábor kommunikációs managere, Nagy Éva arról beszélt: amikor egy család szembesül azzal, hogy gyermekük súlyos betegséggel küzd, egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozik az életük. A mindennapokat a kezelések, a bizonytalanság és az aggodalom határozza meg, miközben a szülők számára egyetlen cél marad a legfontosabb: hogy gyermekük meggyógyuljon. A Bátor Tábor ebben a nehéz időszakban szeretne kapaszkodót, közösséget és olyan élményeket adni a családoknak, amelyek erőt és reményt nyújthatnak számukra. – A betegséggel küzdő gyerekek adott esetben heteket vagy hónapokat töltenek a kórházban, nem találkozhatnak a barátaikkal, nem mennek játszótérre vagy kirándulni, hanem a gyógyulásra koncentrálnak a kórház falai között. Ilyen helyzetekben nagyon fontos, hogy a lelki erejüket is erősítsük. Mi azt szoktuk mondani, hogy az orvosok a testüket gyógyítják, mi pedig a lelküket – emelte ki.

A szervezők szerint a nyílt nap egyik legfontosabb célja az volt, hogy a látogatók személyesen is megtapasztalják azt a támogató és elfogadó légkört, amely a tábor egész működését meghatározza.  – A sok rossz után itt most mindenféle jó élményben van részünk. Nagyon sok színes programot szerveznek nekünk, amikben tényleg öröm részt venni, és közben olyan dolgokat is kipróbálhatunk, amikre máshol nem lenne lehetőségünk. A cimborák is nagyon kedvesek és támogatóak, ami nekünk rengeteget számít, mert így sokkal könnyebb és jobb itt lenni – mondta Fábián Attila. A résztvevők számára különösen meghatározó élményt jelentett a Bátorkodópálya is. – A pálya az, ami tényleg olyan élményt ad, amiről soha nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni. De itt bebizonyítják, hogy az ember sokkal többre képes, mint azt elsőre hinné – emelte ki Forgács Anita.

A táborban átélt pillanatok a gyerekeknek is különleges élményt nyújtanak. – Voltunk a kreatív foglalkozásokon, és ott nagyon jó volt, mert végre a barátnőmmel is találkozhattam megint. Nagyon jó érzés volt együtt lenni és közösen alkotni, mert ez nekem sokat jelentett – részletezte Fábián Johanna Viktória. A tábor közössége hisz abban, hogy a közös élmények és a támogató közeg nemcsak pillanatnyi örömöt, hanem hosszú távon is erőt adhat a gyerekeknek és családjaiknak.

Fotó: Albert Péter