A Top Cop Security Zrt nemrégiben 5000 darab arcmaszkot ajánlott fel a hatvani önkormányzatnak a város és a cég kiváló együttműködése okán. – Cégvezetőként és magánemberként is azt vallom, hogy ezekben a nehéz időkben a legfontosabb a társadalmi felelősségvállalás, mert mindenkinek nagyon fontos szerepe van abban, hogy ezen a világjárványon közösen felülkerekedjünk. Hatvan évek óta kiemelt partnere a cégünknek, így a felajánlás részünkről teljesen természetes, nagyon örülünk, hogy jó helyre kerülnek az arcmaszkok – fogalmazott Fábián Péter, a Top Cop Security Zrt. alapítója.

A védőfelszereléseket névre szólóan megcímezve ma kezdték el kézbesíteni az önkormányzat munkatársai, melyet  minden 65. évét betöltött és idén betöltő hatvani lakosnak juttatnak el. Horváth Richárd polgármester elmondta: az idősebb korosztály van a legnagyobb veszélynek kitéve a koronavírus miatt, éppen ezért rájuk jóval fokozottabban kell figyelnünk. – Az önkormányzat már korábban is számos intézkedést hajtott végre a hatvani lakosok védelmének érdekében. Már a veszélyhelyzet elején PCR-gépet vásároltunk a hatvani kórháznak, amellyel  koronavírus-gyorsteszteket lehet készíteni. A mentősök ózongenerátort, az orvosi- és fogorvosi rendelők pedig germicid lámpákat kaptak. C-vitamint is osztottunk az egészségügyi dolgozók részére, nemrégiben pedig minden háztartáshoz eljuttattunk egy többször használatos, orvosi minősítéssel rendelkező maszkot. Most pedig újabb védőfelszerelést kézbesítünk, ezúttal a veszélyeztetett korcsoportnak – részletezte a városvezető.

Pásztor Sándor szerint ezek a felszerelések nagyon hasznosak, ő komolyan veszi az óvintézkedéseket. – Ha utcára lépünk, kutyát sétáltatunk vagy csak kenyérért ugrunk le a kisboltba, mi mindig hordunk maszkot. Az előzőleg eljuttatott védőfelszerelés is nagyon hasznosnak bizonyul, és most ennek a darabnak is nagyon örülök, jól fog jönni a mindennapokban – közölte Pásztor Sándor újhatvani lakos.

Az önkormányzat munkatársai az úgynevezett FFP2-es arcmaszkokat előreláthatólag jövő hét közepéig minden érintettnek eljuttatják.

Fotó: Albert Péter