Már egy okoszebrán kelhetnek át a hatvaniak az Iskola utcában.  Az új gyalogátkelőhely lényege, hogy megvédje a gyalogosokat, és láthatóvá tegye őket az autósok előtt. Az okoszebra a járda négy sarkán elhelyezett 2-2 oszlopból áll. Ezek érzékelik, ha a gyalogos át akar kelni, ekkor az oszlopokon bekapcsolnak a sárga villogók, amiket az autóvezetők 150 méterről is könnyen láthatnak. Szürkületben és éjszaka pedig egy másodlagos védelmi rendszer teszi biztonságosabbá az átkelést, az úttest felett egy lézersík lép működésbe. – A közösségi költségvetés egy újabb projekteleme valósult meg ezzel. Az ország több területén láthatunk ilyen zebrákat, ennek egyik fajtáját alakítottuk ki most a hivatal és a Kossuth iskola közötti átkelőnél. Azt is vizsgáljuk, hogy melyik a legjobb a megoldás, hiszen szeretnénk később több ilyen okoszebrát is Hatvanban. A cél, hogy még biztonságosabbá tegyük a közlekedést – fejtette ki Horváth Richárd polgármester.

Ebben az évben is 100 millió forintról dönthettek a hatvaniak, az idei közösségi költségvetés projektjeit lakossági ötletek alapján állították össze, ebből pedig szintén a hatvaniak választhatták ki, mi valósuljon meg. Az okospad már elkészült a Meszlényi híd alatt, az újhatvani tó partján, most pedig már a zebra is. A megszavazott fejlesztéseket a közeljövőben folytatják, így például kezdődhet a Grund közösségi tér kialakítása a kispiacnál, valamint a nyilvános illemhely, az ivókutak és a kerékpártárolók kiépítése is.