Hálával és köszönettel ünnepelték az egészségügyben dolgozókat Hatvanban. A kórház közössége Semmelweis Ignác születésének 207. évfordulóján köszöntötte azokat, akik a betegellátásban nemcsak szaktudásukkal, hanem emberségükkel is példát mutatnak. A megemlékezést Szedlák Miklós György megbízott főigazgató nyitotta meg, aki hangsúlyozta: az ünnep egyúttal lehetőség arra, hogy elismerjék az intézmény dolgozóinak áldozatos munkáját.

A Heves Vármegyei Markoth Ferenc Kórház főigazgatója, Stankovics Éva köszöntőjében négy intézmény – Hatvan, Gyöngyös, Parádfürdő és Eger – közös jövőjéről beszélt. – Köszönöm mindenkinek a kemény munkáját! Óriási terveink vannak, és biztos vagyok benne, hogy a szereplőket ismerve ezeket meg fogjuk tudni valósítani. Célunk, hogy példát mutassunk az országnak és a többi egészségügyi intézménynek arra, hogyan lehet egy vármegyei egészségügyi közösséget felépíteni és hatékonyan működtetni. Számomra a legfontosabb, hogy a betegeink elégedettségét és a lehető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátást biztosítsuk – részletezte.

Az eseményen két orvos vehetett át főorvosi címet, elismerve kiemelkedő szakmai pályájukat és vezetői rátermettségüket. Bördős Adrienn gasztroenterológusként évtizedek óta precízen és magas színvonalon dolgozik, mindig a betegek érdekeit szem előtt tartva. Papp Violetta adjunktusként innovatív javaslataival, oktatói és vezetői hozzáállásával járult hozzá az intézmény fejlődéséhez.

Több dolgozó főigazgatói dicséretben részesült a betegellátásban, diagnosztikai háttérmunkában, valamint vezetői és informatikai területeken végzett kiemelkedő teljesítményéért. Idén első alkalommal két fiatal rezidens is ösztöndíjban részesült, melyet szakmai továbbképzéseik támogatására fordíthatnak. A szakdolgozók közül többen friss képesítést szereztek az elmúlt évben – őket is elismerték. A kórház emellett több tucat munkatársat köszöntött, akik 10, 20, 30 vagy 40 éve dolgoznak az intézményben. Elismerésben részesültek azok az osztályközösségek is, amelyek munkája a mindennapi betegellátás nélkülözhetetlen hátterét biztosítja. Átadták továbbá a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Ápolási Egyesület különdíjait is, végül pedig egy köztiszteletben álló kollégát tiszteletbeli ápolóvá avattak.

Az ünnepségen énekes táncprodukciót mutatott be a Dalvarázs Show Kórus. A gyerekek modern és klasszikus számokkal egyaránt készültek.

Fotó: Albert Péter