Az új egészségügyi szolgáltatás az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetébe költözött, ahol megújult környezet és korszerű eszközök segítik a munkát – mondta Szabó László, a hatvani telephely vezetője. – Az Országos Mentőszolgálat nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a legmodernebb eszközökkel szerelje fel az ügyeleteket. Így került hozzánk a Lifepak 15-ös újraélesztő készülék. Ez nemcsak újraéleszteni tud, és nemcsak a defibrillátor funkciója miatt fontos, hanem ezzel a készülékkel mindenféle olyan betegellátási funkciót képesek vagyunk egy készüléken belül ellátni, amihez régebben több eszközre volt szükségünk – részletezte.
Szabó László arról is beszélt, hogy az új egészségügyi szolgáltatás rendszerében összeállították azt a szakemberekből álló csapatot, akik a működés stabilitását adják.
A telephelyvezető azt tanácsolja, hogy aki ügyeleti időben szeretne segítséget kérni, először a 1830-as telefonszámot hívja, itt a diszpécser majd elmondja, mit kell tennie a továbbiakban a betegnek. A szakember arra is felhívta a figyelmet, milyen okmánnyal érkezzünk az ügyelet rendelőjébe. – Nagyon fontos, hogy mindenki TAJ kártyát hozzon magával, mert az új számítógépes programba csak ennek a segítségével tudunk belépni. A papírfecnire leírt TAJ szám nem jó. Miután beazonosítottuk a beteget az adatai alapján, felkerül a rendszerbe és mindezek után jöhet a panaszfelvétel, az orvosi vizsgálat, és az ellátás – mondta.
A modern berendezések és a megújult rendelő mellett új szolgálati autó is biztosítja az ügyeleti rendszer működését, amely betegszállításra nem alkalmas, viszont a felszereltségének köszönhetően az ügyelet munkatársai bármilyen helyzetben képesek magas szintű ellátást biztosítani a sérültek, vagy a betegek részére.