Gömöri Ottó 1962. május 5-én született, és nagyon fiatalon a labdarúgás mellett köteleződött el. Pályafutását Egerben kezdte, onnan került Hatvanba, ahol 17 évesen Salgótarján elleni Magyar Kupa meccsen lépett először pályára.  Hatvanban egymást érték a sikerek, 30 év után újra NB II-ig vezette a csapatot. Videoton színeiben az 1984/85-ös idényben UEFA-kupa-döntőig menetelt, játszott a Manchester United és a Real Madrid ellen is. Később visszatért Hatvanba, itt telepedett le, csapata pedig stabilan sikeres maradt. Pályafutása során 28 évig dolgozott utánpótlás-edzőként. A város is elismerte munkáját, 2019-ben polgármesteri díszoklevelet kapott.

Gömöri Ottó hosszan tartó súlyos betegsége után vasárnap hajnalban elhunyt.