Elkészült Hatvan klímaakcióterve. Erről is döntöttek a januári testületi ülésen, ugyanis az önkormányzat, a WWF szakértőivel közösen szeretné megoldani a város energiatakarékosságának kialakítását. Horváth Richárd elmondta, a stratégiai dokumentum összeállításában a lakosság segítségét is kérték, egy kérdőívvel mérték fel a település jelenlegi energetikai helyzetét. – A klímaváltozás nagyon felgyorsult és azok a szélsőséges időjárási anomáliák, melyek régebben ritkák voltak, most intenzívvé és sűrűvé váltak. Az új stratégiánk meghatározza azokat a pontokat, melyeken változtathatunk, annak érdekében, hogy normalizálni tudjuk a klímát – részletezte.

A testületi ülésen szó volt arról is, hogy a hatvani civil szervezeteket továbbra is támogatják, valamint döntöttek arról, hogy a kéklámpások idén is igénybevehetik a Markovits Kálmán Városi Uszodát rekreáció céljából. A képviselők megszavazták, hogy egy lakossági LED-csere programhoz is csatlakozzon a város, az együttműködésnek köszönhetően, a hatvaniak régi, elhasznált izzójukat ingyen válthatják be egy újra.

Az ülésen szó volt arról is, hogy már régóta gondot jelent a városban a bűz ügye. Most döntöttek arról is, hogy az önkormányzat további lépéseket tesz a probléma megoldása érdekében. – Jelenleg az országban nincs olyan hatóság, amely meghatározta volna a Hatvant terhelő bűz forrását. Ugyanakkor a pernyehányónál van egy környezetvédelmi kft., melyhez csatolják ezt az ügyet. A kft. működését most a környezetvédelmi hatóság felülvizsgálta és olyan döntéseket hozott, amelyek befolyásolják a működését. A bíróságon ezeket a döntéseket a kft. megtámadta, az önkormányzat számára pedig felajánlották, hogy a pernyertesség érdekében, a hatóság oldalán belépjünk ebbe a folyamatba – mondta Horváth Richárd, polgármester.

Mindezek mellett döntöttek az Albert Schweitzer Kórház Alapítvány támogatásáról, valamint a Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szalagavatójának támogatásáról is. 

Kezdőkép: illusztráció ( archív )