Egy új mobilalkalmazás érkezett a mobiltelefonokra, amely nagy segítséget nyújt mind a mentőknek, mind pedig annak, aki bajban van. Az ÉletMentő ingyenesen letölthető a Google Playből és az AppStoreból is, emellett nem számít fel semmilyen plusz költséget a használójának. Az app megfelelő használatához fontos, hogy a telepítést követően a felhasználó regisztrálja a telefonszámát, ami a mentők hívásához és az sms küldéshez szükséges. Az ÉletMentőben egyéb adatokat is megadhatunk, így a születési évünket, a TAJ-számunkat és az állandó lakcímünket is. Ezenkívül elmenthetjük benne a betegségeinket, a szedett gyógyszereinket, illetve azt is, hogy mire vagyunk allergiásak. Szabó László, a Hatvani Mentőállomás vezetője elmondta, nagyon nagy segítséget jelent számukra ez az alkalmazás. – Nagy örömünkre szolgál, hogy az Országos Mentőszolgálat is egy ilyen modern segélyhívó rendszert alkalmaz, az okostelefonok világában fontos, hogy haladjunk a korral. Ezzel az appal sokkal felkészültebben érkezhet a mentő a beteghez. A mi régiónkban tesztelték először, nagyon jó eredmények születtek, úgyhogy most már élesben működik az alkalmazás – közölte.

Ha bajba kerültünk, elegendő a kijelző közepén lévő piros „MENTŐK” gombra rányomni, a véletlen riasztások elkerülése végett 3 másodpercig nyomva kell tartani. Ezzel már el is indítottuk a hívást a mentők felé, az applikáció pedig egy üzenetet is küld a pontos helymeghatározással és egyéb adatokkal együtt. Akik valamilyen okból nem tudnak beszélni, ők a kijelzőn megjelenő ikonok megnyomásával küldhetnek specifikus vészjelző üzeneteket a mentőknek.

Emellett az alkalmazás tartalmazza a kórházak, rendelőintézetek, gyógyszertárak és az országban található defibrillátorok elérhetőségeit is. Emellett az alapvető elsősegélynyújtást is bemutatja interaktív formában.

 

Kezdőkép forrása: google.com