Utolsó közös sétájukat tették meg az iskolában a Szent István Sportiskolai Általános Iskola végzősei. A koronavírus-járvány a ballagási ceremónia szabályait is átírta, így a két végzős évfolyam két külön időpontban búcsúzhatott el az iskolától. Az udvaron Kovács János igazgató köszöntötte a diákokat, elmondta, a ballagáshoz mindig kapcsolódik egy kis bizonytalanság és szomorúság is. – Bizonytalanság azért, mert nálunk biztos hátteret, jól ismert körülményeket tudhattatok magatok körül. Most az ismeretlen felé indultok, már tudjátok az intézmény nevét ahová mentek, de hogy ott mi vár rátok még nem. Szomorúság pedig azért kapcsolódik a ballagáshoz, mert ez az ünnep mindig búcsúzást jelent – fogalmazott.

A ballagás keretében a végzős évfolyam átadta az iskola zászlóját az őket követő évfolyamnak, hogy ők vigyázzák tovább azt. Ezt követően a tanulók megkapták osztályfőnöküktől bizonyítványaikat, majd utoljára még egyszer végigballagtak az udvaron. Tolnai Gergő azt mondta, nagyon fog neki hiányozni az iskola, de konkrét tervekkel vág neki a jövőnek. – A célom az, hogy gépészmérnök legyek, ezért most Aszódra megyek, és ott fogok tanulni a Petőfi Sándor gépészeti szakgimnáziumban – közölte. Gergő osztálytársa, Dorina is nagy célokat tűzött ki maga elé. – A Széchenyi István Római Katolikus Gimnáziumban fogok továbbtanulni, ügyviteli szakon. Ezt egy alapszakmának szánom, utána szeretnék további végzettségeket szerezni – mondta.

A hagyományokhoz híven a végzősök az iskola előtt még utoljára összeálltak egy közös osztályképre.