Ez a hét a környezettudatosságról és a mobilitásról szól Európában és Hatvanban is. Ezért tartottak bringás reggelit a hét elején, később kerékpáros felvonulást. Péntek estére pedig közös futásra hívták a mozogni vágyókat. A Zagyva-ligeti futópályán gyülekeztek a résztvevők, hogy ismét egy közös sportoláson vegyenek részt. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy megrendezték a programot, így már a rutinos sportolók pontosan tudták, mire érkeznek, éppen ezért többen fejlámpával és egyéb világítással készültek.
A rendezvényen nem volt előre meghatározott táv, mindenki annyi futott, amennyit bírt. Czmorek Piroska, Hatvan futónagykövete azt mondta: ez is egy kiváló alkalom, hogy a hatvaniak együtt, közösen sportoljanak. Hiszen mindent jobb közösen végezni, ez a sportolásra határozottan igaz, hiszen egymást tudjuk segíteni, támogatni, egy jó csapatban pedig ösztönözzük egymást – fogalmazott. Kitért rá: mindezzel pedig felhívjuk a figyelmet a testmozgás és az egészségmegőrzés fontosságára.
A célban minden futót frissítővel vártak, de sportoláshoz hasznos ajándékkal is meglepték őket. Az esemény az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan valósult meg, amihez már évek óta csatlakozik Hatvan. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra és a fenntartható közlekedésre.