Már hagyomány, hogy az önkormányzat közös karácsonyi ünneplésre invitálja a hatvani nyugdíjas klub tagjait. Idén is együtt hangolódtak a szépkorúak a közelgő ünnepekre a Hatvani Rendezvényházban. Horváth Richárd polgármester köszöntőjében a tisztelet, szeretet, és hála fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint felidézte a karácsony hangulatát is. – Ha kinyitjuk a szívünket és a lelkünket, egy kicsit megnyugszunk és figyelünk, akkor mindannyiunkkal megtörténik a karácsony csodája – fogalmazott.

Ribár Károlyné először vett részt a találkozón, mint mondta, nagyon jól érezte magát. – Nagy meglepetés volt számomra ez a rendezvény, most vagyok ilyenen először. Sokat jelent az, hogy ilyen közösségben élünk –mondta. Logyik Istvánné pedig rendszeres résztvevője a közös ünnepléseknek. – A világon a legjobb érzés, hogy itt lehetek. Tudom, hogy itt jó helyen vagyok, és olyan emberek vesznek körül, akik jól érzik magukat – fogalmazott.

A nyugdíjas klub vezetői is köszöntötték a megjelenteket. Berkes Jánosné, a Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjas Klub vezetője elmondta, hogy fantasztikus dolognak tartja, hogy így közösen készülhetnek a karácsonyra a többi közösség tagjaival. – A másik két klubot ismerjük, hiszen folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot, így ők sem idegen számunkra – részletezte.

Az ünnepségen közös ebédet is elfogyasztottak a nyugdíjasok. Ezt követően Varga Ferenc József és Aradi Tibor humoristák szórakoztatták a közönséget. Utána pedig László Attila lépett a színpadra, aki egyebek mellett ünnepi dalokkal is készült, amit a szépkorúak nagy örömmel fogadtak. A műsorok után pedig Horváth Richárd polgármester, Lestyán Balázs alpolgármester és Smidné Vereb Julianna képviselőasszony mindenkit ajándékkal lepett meg.

Fotó: Albert Péter