Rengetegen szeretnének jogosítványhoz jutni, azonban kevés az oktató. A sikeres KRESZ vizsga megtétele után akár két hónap is lehet a várakozási idő, hogy elkezdődjön a forgalmi oktatás. A gyakorlati órákon tapasztalt szakemberek segítik a tanulókat és támogatják őket, hogy a vezetés egy pozitív élmény legyen számukra és magabiztosan üljenek a kormány mögé.

Farkas Gergely gépjárművezető szakoktató szerint, a szakma még mindig népszerű, azonban a bekerülési feltételek nagyon nehezek és sokan lemorzsolódnak. – Évek óta nem volt szakoktatói képzés az országban, ezért is alakulhatott ki az oktatóhiány. A szakoktató szakma megszerzéséhez szükséges, hogy rendelkezzünk középiskolai érettségivel, illetve nem kezdő vezetői engedéllyel. Mindezek mellett a tanfolyam is nagy kihívás elé állítja a jelentkezőket – emelte ki.

Zólyomi Péter jelenleg gépjárművezető szakoktatói képzésen vesz részt, egy teljesen új tanítási rendszerben. – A felvételi regisztráció után, szigorított KRESZ vizsgát kell tennünk, majd az elméleti felvételi következik, ahol megadott tételekből, szóban kell felelnünk, utána a gyakorlati vizsgánk is szigorított keretek között zajlik. Mindezek mellett pszichológiát, andragógiát és vezetéselméletet is tanulunk, a záróvizsgánk pedig egy tanuló leoktatása Budapesten – részletezte.

Hozzátette: mindezek mellett hospitálniuk is kell, melynek keretében figyelniük kell a tapasztaltabb oktatók munkáját és így áll össze a teljes képzés.

 

Hosszú út vezet ahhoz, hogy valakiből szakember válhasson, azonban a jogosítvány szerzőket nem csak az oktatók befolyásolhatják, a többi autós is hatással van a vezetni tanulókra. A szakoktatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a forgalomban közlekedők legyenek türelmesebbek, ha látják, hogy forgalmi oktatás zajlik, illetve ne felejtsék el: a vezetés elsajátítása egy folyamat, amin minden jogosítvánnyal rendelkezőnek át kellett esni.